Ülhetnék egy meleg szobában,mégis inkább motorozáshoz támad kedvem.
Esett egy kis hó,fagypont körüli hőmérséklet van és szivesen megkergetném a kettőszázhetest a szombati lassú menet után. Jólesne játszani,bolondozni egyet.
Kimotorozok a városból és Szorospatak felé indulok,alkalmas utat keresve,amit hamarosan találok is.
A valamikori Katalin-akna felé veszem az irányt,kockakő burkolat,fakitermelők által letaposott hóval.
Csóválta a hátulját felfelé a kettőszázhetes,olyan volt mintha néhánnyal több lóerő lakozna benne,igazán élvezetes volt.
2-2,5 kilométert mentem felfelé,éppen addig ahol a kockakőről betonkockára vált a burkolat.
Megállok,kiszellőztetem a fejemet,teleszívom a tüdőmet friss erdei levegővel és elidőzök egy rövid ideig.
Nem nagy kedvem van visszaindulni...
...bemerészkedek a fák közé,de csak annyira,hogy látótávolságba legyen a kettőszázhetes.
Nem sok havat gyűjtött össze a sárvédő....
L e j t m e n e t >>>>>>> letaposott hóval borított kockakövön...
Gyakorlatra tettem szert ezen a néhány kilométeren a fékkarok váltott kezeléséből és egy kicsit megtanulva,hogy hol is van a fékjeimbenben a határ. Itt-ott voltak kitámasztó lábak is segítve a kettőszázhetes keréken maradását.
Felfelé jobb volt,de hát le is kell ám jönni...
Babettával soha nem éreztem különösebb késztetést a hidegben való téli motorozáshoz,most mégis úgy érzem,hogy megkedveltem.
